És szent emberek legyetek nekem, és a mezőn talált szétmarcangolt húst ne egyétek, az ebnek vessétek oda!

2Mózes 22:30

A döghús fogyasztásának tilalma több rétű.

  • Egyrészt közismert, hogy az elhullott állatok húsa több szempontból is veszélyes, mert gyorsan bomlik, főként meleg éghajlaton, a seb elfertőződik, stb. Köztudott az is, hogy a haldokló állat, olyan káros hormonokat termel, ami egy törvényszerinti levágásnál, mint pd. a rituális kóser vágásnál, nem, vagy sokkal kisebb mértékben jelenik meg.

  • Másrészt tudnunk kell, hogy a szétmarcangolt jószág, hacsak nem szintén vadállatról van szó, általában valakinek a tulajdona.

Ne örvendezzünk más kárán és ne használjuk azt saját hasznunkra.

Hiszen ilyen esetben nem felebarátunkkal vállalnánk közösséget, azaz a felebaráti szeretet törvényt is megszegnénk, hanem a támadó vadállattal lennénk egyfajta szövetségben, mert ő „dolgozott” meg betevő falatunkért, melyet ő leölt, mi pedig elfogyasztjuk a maradékot.

  • Egy további aspektusa ennek a tilalomnak a munka törvényével függ össze:

Aki nem dolgozik ne is egyék.

Miért profitálnék ingyen bármiből, ami nem saját fáradozásom gyümölcse? Távol álló gondolat a zsidóságban, illetve alapjából nem Yahuwah szerinti. Az ingyenélés és naplopás életmódjának nyitna ajtót egy ilyen cselekedet. Egyre kevesebbet dolgoznék, és egyre többet járnék szedegetni, vagy akár vadászni állatokra. Egy idő után pedig a lopástól sem riadnék vissza.

Szentek legyünk!

Amit megeszünk, kizárólag Elohim-tól kapott javak lehetnek és kizárólag az Ő oltárán lehet őket hálával elfogyasztani. Yahuwah pedig sosem ad ócska, minőségtelen, félig romlott széttépett dolgokat életünkbe. Ő a legjobbat adja, az Ő áldása pedig sosem döglött és szétmarcangolt. (Vannak bár kivételek, mikor az életünk forog kockán, üldöztetés és háború alatt, igenis meg lehet enni bármit, ami életben tart).

Szellemben is elfogadni azt a tanítást, azt az eledelt, ami könnyed és ócska magától a megszentelődés lehetőségétől fosztja meg az illetőt. Ne érjük be azzal, amit össze tudunk szedni itt-ott, mert Yahuwah a legjobbat akarja neked adni. Ha nem kizárólag Elohimtól várom ellátásomat akár fizikai, lelki, vagy szellemi értelemben, akkor olyanná teszem magam, mint a portyázó kóbor kutya, aki a véletlenre bízza a jövőjét és büdösödő moslék tartja életben.

Kapcsolódó törvény Megkövezett állat húsának tilalma

AZ ÍRÁS VIDEÓ VÁLTOZATA

Pin It on Pinterest

Share This