Atkelés a tengeren

Mindannyian tapasztaljuk יהוה gondviselését oly mértékben, mintha tengerek nyílnának meg előttünk. Hívő életünk során adódnak olyan helyzetek, amikor egyszerűen ki vagyunk hozva egy bizonyos helyzetből, úgy, hogy az üldöző belefullad saját dühébe, mi pedig folytatjuk utunkat száraz lábon. Közben a világ és annak minden veszélye, mint hermetikusan elzárt fal vesz körül minket, mely eléggé félelmetes látvány önmagában, de nem ér el. Egy megtérő ember számára Egyiptom és a fáraó gyakran nem más, mint a saját hitetlen, vagy akár hamisan vallásos családja, régi barátai, ismerősei. Minden erejükből igyekszenek meggátolni, hogy kimenjünk a pusztába tőlünk és יהוה nak valódi áldozatot bemutatni, saját magunkat. Majd látványosan elzárja őket יהוה, hírtelen lecsitul az ellenségeskedés, mintha a tenger mélyébe fulladt volna a bennük dübörgő egyiptomi sereg. Mi pedig tovább haladunk és átkelünk a túloldalra, ahol új életünk elkezdődhet.

Van azonban egy másik történet a szentírásban, mely vízről és tengerről szól. Ott Mesterünk jelenik meg vihar közepette vízen járva. Itt már olyan gondviselésről van szó, ahol egy bizonyos szellemi kort elérve, már saját felelősségünket, saját emberi erőnket és hozzájárulásunkat már elvárja az Úr, hogy bizonyos próbákon átmenjünk. Itt a tenger nem a két oldalunkon tornyosul, mi pedig nem benne gyalogolunk át, hanem talán kicsit „szerényebb” csoda révén, talpunkkal a világ tengerén kell menetelnünk.

Ha már nem vagy a világé, nincs szükség azt sem megítélni, sem félretolni, hogy eljuss egy pontról a másikra. Neked akkor már tudnod kell, hogyan érintkezz vele a-nélkül, hogy visszasüllyedj benne. Egyre inkább tudnod kell, miről szól az, hogy a világé nem vagy már, de benne kell megtartatnod a világban. Itt már saját felelősséget kell vállalnod szellemi életben maradásodért.

יהוה olyan mértékben vezet minket hívő utunkon, amilyen mértékben van tapasztalatunk, erőnk, látásunk és bölcsességünk egy adott próbában. Amihez kicsik, gyengék vagy tapasztalatlanok vagyunk, יהוה nagyobb és látványosabb megoldásokat ad. Így élhetjük meg azt, hogy egy teljesen váratlan megoldást kapunk egy adott problémára. Ha pedig már voltunk hasonló szorult helyzetben, akkor Krisztus már hív, hogy add a kezed, de viszont lépj a vízre és menj saját lábadon. Én előtted vagyok, de már tudsz járni a vízen, nincs szükség, hogy ismét kettényíljon a tenger előtted.

Amikor látjuk a bajt, gyakran megállunk a parton és várjuk, hogy a tenger kettényíljon. Közben elképedünk, hogy miért nem jön יהוה segítsége, mint eddig, miért állunk egy helyben oly régóta. A válasz ebben rejlik. Hasonló helyzetből kihoztalak már, most már tudnod kell az utat, lépj vízre és jöjj. Várakozásunkkal valójában hasonlóvá tesszük magunkat az akkori kivonult nemzetséggel. Mely újra és újra ugyanazokon a próbákon zúgolódtak és nem tudtak tovább lépni. Számtalanszor kaptak enni és inni mégis hitetlenné váltak amint kicsit kiüresedett a gyomruk vagy kiszáradt a szájuk. Ennek következménye pedig az lett, hogy ki kellett halniuk, mert az ígéretet már csak a következő generáció kaphatta meg.page5image1681856page5image1686640

Zeev Shlomo 2014.01.10