Legyen világosság

Kezdetben teremtette Elohim az eget és a földet. A föld pedig puszta és üres volt és sötétség volt a mélység színén, és Elohim szelleme lebegett a vizek színén. És monda Elohim: “Legyen világosság!” És lett világosság. (1Móz 1: 1-3)

Az idén az első hetiszakasz olvasatán feltűnt, hogy a teremtés története mintha nem is annyira a menny és a föld teremtésével kezdődne. A menny és a föld teremtése múlt idejű. Egy már meglevő tényt ír le. Az első konkrét cselekedet, amiről beszámol a történetírás az a világosság adása. Bár a világosság, יהוה világossága, már a Teremtés előtt létezet, a történet mégis úgy kezdődik, mikor a menny és a föld már megvolt, akkor a Teremtő első szava az, hogy legyen világosság. Mintha a menny és a föld valami háttérben levő díszlet lenne. Különösen érzékelhető ez a Kecskeméthy fordításban, ahol érdekes módon az eredeti szövegtől kicsit eltérően az első mondat így szól: Kezdetben, mikor teremtette יהוה a földet… Ennél a fordításnál konkrétan a Világosság kibocsátása a leg és legelső cselekedete a Teremtőnek.

Amikor az Örökkévaló valamit teremt az életünkben, nem az számít, hogy mit kapunk, milyen a menny és a föld, hány angyal van odafent és mennyi ember idelent, nem az a lényeg, pontosan hogyan történt, hanem, hogy van-e benne világosság vagy sem. Mert amit a Teremtő teremt, önmagában semmi, ha saját magával meg nem tölti azt. Ha Ő maga nem világítja meg előttünk, hogy mire is kapjuk azt, amit ad. Minek a feleség, ha nem tudok viszonyulni hozzá, bánni vele, ha nem tudom akarata szerinti módon szeretni. Minek a gyermek, ha nem tudom előtte az Örökkévalót úgy képviselni, hogy ő maga ne hagyományból váljon hívővé egykor, hanem azért, mert konkrétan látta és érezte rajtunk keresztül az Örökkévaló jelenlétét. Minek az otthon, ha azt nem Jesua HaMassiah Szelleme tölti be. De igaz ez az élet minden területére, minek a munka, a szolgálat vagy bármi, amit kapunk, ha Ő nem tölti meg tartalommal, törvénnyel, élettel. Minek az autó, ha nincs rajta fényszóró, hisz az élet egyre sűrűbb sötétségében, világosság nélkül jobb esetben is az árokba végzi az ember.

A világ Világossága, Krisztus nélkül semminek semmi értelme, sőt mindez veszélyben forog, mert megemészti a rozsda és megrágja a moly. Amit a Mindenható ad földi adományként, de nem az Ő Szelleme által használjuk, az önmagában üres és haszontalan. Az ilyen áldásnak semmi hasznát nem veszi a szellemvilág, az Örökkévaló országa, és megszűnik áldás lenni még a látható világban is. Ha nem arra használom eszközeimet, tudásomat, saját magamat, hogy az Ő országa épüljön, akkor mindenem olyan, mint a világi javak, ami eltűnik, kimúlik és haszontalan volt önmagában.

A tudósok is jó ideje tudják, hogy a világosság, vagy ahogy ők nevezik, a fény valójában a világ legfontosabb eleme. Fény nélkül nem keletkezhetett volna élet és látni semmit nem lehetne. Maga a fénysebesség egy olyan állandó, ami minden fizikai törvényt meghatároz, illetve a világegyetem és így földünk összes információját a fény, hordozza.

Csúsztatás

A másik üzenet pedig ellentétben, az ellenség első mondata, amit hallunk a Szentírásban. Érdekes megfigyelni, hogy a hazugságnak mi a lényege. Hisz valójában nem hazudik. Igazságot mond ki a kígyó, csak egy nagyon ravasz kis csúsztatást visz bele: Valóban azt mondta יהוה, hogy nem ehettek a kert gyümölcseiből? Pedig nagyon jól tudta, hogy csak abból a bizonyos két fából nem ehet az ember. Vajon mégis mi volt a célja, hogy az összes fának összes gyümölcsére célzott, mikor megközelíti Évát? Úgy látom a bennünk levő naiv kis emberi ügyvédet akarta csupán kihozni. Tudta, hogy ezzel a torzítással, felébreszti Évában azt az emberi beidegződést, hogy meg akarjuk védeni, sokszor nem csak magunkat, vagy a másikat, hanem magát יהוה-t, az Atyánkat és az Ő szavát is. Azt a párhuzamot érzem ki ebből a történetből, amit később olvashatunk Sámuel könyvében, mikor Dávid hozatja vissza a törvénytáblákat egy szekéren, és egy kátyú miatt megcsúsznak, majd Uzza odakap, hogy megfogja őket, és azon nyomban meghal. (2Sám 16:7). Hisz kinek gondoljuk magunkat, hogy emberként megvédjük azt, aki sokkal magasztosabb és hatalmasabb nálunk? Nekünk van egyedül szükségünk az Ő védelmére, és nem fordítva. Magam is tapasztaltam nem egyszer, hogy felesleges vitákba keveredek egyesekkel. Vért izzadok, mire kivédem יהוה ügyét, majd rájövök, hogy engem martak halálra. Megölték az időmet, az energiámat szívták le, egyszóval a Sátán győzött, egy csatát megnyert ellenem. Éva leállt és nem ment tovább, magyarázkodni kezdett, majd kísértésbe esett, aminek a vége halál lett. Nekünk is sokszor meghal ily módon az időnk, az energiánk, illetve olyan szellemi eredmények is, amelyek sosem derülnek ki, hiszen megöltük a lehetőséget is hogy azt elvégezzük.

Éva kísértésének kikerüléséhez szintén יהוה világossága kell, Szellemi látás. Mikor kell egy kérdést megválaszolni, mikor nem, mikor kell elállni, vagy továbbhaladni, milyen kérdés célozza Krisztus ismeretét, melyik puszta provokáció.

A zsidók miért nem fogadhatták el a Messiást Krisztusban?

A háftárá (prófétai szakasz: Ézs 42:5–43:10) azt az egyik Ézsaiási részt tárja elénk, amely konkrétan választ ad a zsidóság helyzetére és viszonyára Krisztussal. Ebben a részben is a Világosság szó tűnik ki már az első mondatokban ugyanis Izráelt az Örökkévaló világosságként adományozta a népek számára. Izrael elhívását konkrét feladatokkal szemlélteti majd: a zsidó nép feladata a vakok szemének megnyitása, a süketek füleinek megtisztítása, a rabok kiszabadítása, stb. Majd azt olvassuk, hogy mivel Izrael nem tett eleget ennek az elhívásnak, saját maga eset verembe és lett vakká, süketté, rabbá. A leírt folyamat Izráel bűnei és következménye. Összefügg egy másik próféciával, ahol יהוה-től jelzi a választott nép lepel alá való tételét, mikor ad a népnek szemet, amivel nem lát, fület amivel nem hall. A választott nép engedetlensége magával vonta azt a leplet, mely miatt képtelen volt felismerni a Messiást, mikor a Názáreti Jesua HaMasiah személyében megjelent köztük. Az istengyilkosság hamis vád innentől fogva. Nem arról van szó, hogy ártatlan és bűntelen a nép, de Krisztus első körben való elvetése nem közvetlen lázadás volt a Messiás ellen, hanem a vakság és süketség következménye, ami ekkor már יהוה megengedő akaratából fakadt. Akik konkrétan tudták, hogy kivel állnak szemben, és felismerték Jézusban az ígért Messiást, azok a főpapok voltak. Ők pedig ráadásul, mindent megtettek, hogy még inkább vakká és süketté tegyék a már súlyosan beteg zsidó népet. megengedte ezt a vakságot és süketséget, hogy a zsidó nép feladatát, Ő maga töltse be יהוה helyettük és személyesen induljon el a többi fia, a többi nép felé:

De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel? Először Mózes mondja: Én titeket felingerellek egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket. Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, a kik felőlem nem kérdezősködtek. (…) Mondom tehát: Avagy elvetette-é יהוה az ő népét? Távol legyen (…) A mint meg van írva: יהוה kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. (Részletek Róma 10-11-ből)

zeev shlomo – sipos szabó richard 2013.09.28