Noé és Ábrahám a hívő élet szakaszai
A zsidóság Ábrahámot nagyobb caddiknak tekinti, mint Noét. Ennek oka maga a leírásban rejlik: Noé igaz, tökéletes férfiú volt a maga nemzetségében. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy abban az időben, mivel az egész emberiség súlyosan megromlott, nem egy túlzottan nagy erény igaznak lenni és kisebb engedelmességgel is jóval nagyobb mértékben ki lehet tűnni a tömegből.
Sokkal könnyebb tökéletesnek lenni egy olyan korban, mint később Ábrahám korában. Ezért Ábrahámot sokkal nagyobb caddiknak számít. Ezek az ellentétes jellemvonások úgy nyilvánulnak meg, hogy Noé szó nélkül építi a maga bárkáját Yahuwah utasítására, de semmi bizonyságtevésről és mások felé való szolgálatról, vagy közbenjárásról nem olvasunk. Ellenben Ábrahám alkudozott a végsőkig Yahuwah-val, hogy nehogy odavesszen a legkisebb igaz is mikor a bűnös városokat ment Yahuwah elpusztítani.
Mások azonban kiegyensúlyozottabb álláspontot képviselnek, ugyanis szétválasztják a személyeket és nem merészkednek meggondolatlan összehasonlításokban. Úgy vélik, hogy Noénak egyszerűen abban az időben nem az volt a feladata, hogy mások felé menjen és megváltoztassa őket. Kész tény volt, hogy Yahuwah minden élőt el akart pusztítani, így nem volt aktualitása bármilyen szolgálatnak. Noénak igenis szó nélkül kellett építkeznie tudván, hogy rajta, és családján kívül, minden ember meghal. Ábrahámnak pedig más korban, más emberként, más volt a feladata.
Magam is sokkal inkább e a második elmélet felé hajlanék. Azonban nem a két személy megvitatásában látom ennek a két Patriarchának az üzenetét. A mi hívő életünk is Noéi és Ábrahámi szakaszokból áll.
A leggyakoribb hiba, amibe beleesünk frissen megtért és/vagy újjászületett hívőkként, hogy azonnal meg akarjuk váltani a világot.
Egy jó és természetes indulat ez, hisz gyermekkorban vagyunk és túlbuzgó, túláradó életerőnk és naivitásunk arra indít, hogy a Messiás megváltását világgá akarjuk azonnal kürtölni. Úgy, mint a kisgyermek, aki valami nagy igazságra jön rá és a környezetében mindenkit megakar győzni róla. Magam is ilyen voltam természetesen és néha rossz következményei lettek. Egyrészt beszaladtam olyan területekre, ahova Elohim nem akart, hogy menjek, így védtelenné váltam és megmartak lélekben szellemben egyaránt, illetve a rossz helyen elmondott bizonyság, vagy “szolgálat” Yahuwah országát jobb esetben csak egyszerűen nem építi, de gyakran még rombolni is tudja. Később, nálam szellemben fiatalabb testvérek irányában való szolgálataim során, az alap tanítás épp ez volt. Ne akarj mindent, mindenkinek, mindenhol, mindenkor és azonnal.
Úgy szoktam fogalmazni nekik, hogy egyfajta önzést kell alkalmazni. Egy olyan pozitív önzést, amikor tudatosan azért foglalkozom kizárólag magammal, hogy másokban tudatlanságom miatt, véletlenül sem okozzak kárt.
Első lépésként az embernek magát kell felépíteni, hogy nagykorúságra jusson.
Csak felnőtt férfiú tud szolgálni és szellemi atyává válni és maradni amíg saját szellemi gyermekei fel nem nőnek maguk is és lesznek további atyák mások számára.
Saját 3 éves kisfiam is már sok esetben tudja, mert elmondtam neki, hogy bár akar csinálni valamit, meg is lenne hozzá a készsége, mégsem teheti bármikor, bárhogyan, mert nála, koránál fogva könnyebben történhet baleset. Ilyen a főzésben való részvétel, a késsel való bánás, a kályha begyújtása, amit mind tud, de kizárólag az én jelenlétemben és felügyeletem alatt csinálhat. A szellemi munka hasonlóképpen csak megerősödött, megedzett, a korának megfelelő feladatokkal lehet csak eredményes, áldásos és Yahuwah szerinti.
A Noétól Ábrahámig sorrend minden hívő ember életében érvényesülnie kell.
Először építsd meg csendben a bárkádat, hogy magad és amid van megmeneküljön, majd miután ismét száraz talajon megveted a lábadat és meggyökerezel, mehetsz másokért küzdeni, ahogy Ábrahám tette.
Ha Noé leállt volna evangelizálni, prédikálni, prófétálni vagy egyszerűen vitatkozni mindazokkal, akik minden bizonnyal folyamatosan gúnyolhatták, hogy miféle bolond az, aki a sivatag közepén óriás hajót épít, hisz sehol egy csepp eső sem, akkor sem ő, sem családja nem menekül meg soha, és a romlott világgal együtt elpusztulnak.
Ábrahám sem született volna meg ez esetben és az üdvtörténet megszakadt volna, az ember nem megváltásra került volna, hanem visszavonhatatlan törlésre. Ha magunk nem tartjuk be ezt a sorrendet, félő, hogy a mi szellemi örökségünk nem megváltást hoz mások számára, hanem egyszerűen meghal és elillan.
Sok-sok történetet hallottam, szellemileg meghalt hívő emberekről, akik talán ezt a szabályt nem ismervén, idősebb testvérek hiányában, gyermekként kimentek a csatatérre, ahol náluk sokkal képzettebb és erősebb ellenséges erők egyszerűen eltaposták bennük az épp kibontakozásban levő hitet.
Következő hetiszakasz: LEKH-LEKHÁ