A bűneset óta, nem kérdés az emberiség számára, hogy életét vesztette ott az Édenkert határvonalán. Még az ateisták is érzik és saját szemükkel láthatják a halál jelenlétét a teremtett világ minden apró részletében.
Mióta יהוה kiűzte Ádámot és Évát a ma látható világba, az ember minden törekvése egyetlen egy fő célt szolgál: a halál leküzdése. Jelzi ezt számunkra az is, hogy יהוה kijelenti: “…de nehogy kinyújtsa kezét és vegyen az élet fájáról is, hogy egyék belőle és örökké éljen, kiűzte tehát őt az Örökkévaló יהוה az Éden kertjéből, hogy művelje a földet amelyből vétetett.” (1Móz. 3: 22-23). Az emberiség fő motivációja tehát a halál elleni küzdelem, de legalább annak idejének kitolása. Addig is igyekszik az életét minél szebbé, élettelibbé, elviselhetőbbé tenni. Ehhez különböző eszközöket talál ki, így a munka helyett, a szórakozás minden formáját és annak legkülönbözőbb segédeszközeit: zene, tudatmódosító szerek, testi-lelki falánkság, lakomák és paráznaság. Lényegében elmondható, hogy ami mozgatja a teremtett világot az a fennmaradás, a jólét és a hosszú élet visszaszerzése. Egyszóval az ember ösztönösen saját megváltásán dolgozik.

Földi életünk pedig nem más, mint az a halálos állapot, melybe az ember, bűne következményeként száműzte magát. יהוה kegyelme pedig az, hogy a valódi, végleges és megérdemelt halálbüntetés nem hajttatik végre azonnal, hanem ennek a köztes állapotnak, amit földi életnek nevezünk épp az a lényege, hogy megtaláljuk a visszautat az Élethez, a Kegyelmet Krisztus által. Amit egyesek purgatóriumnak neveznek az éppen a mai “élő” állapotunk.

Ezt az utat kínálta fel nekünk az Örökkévaló, mikor egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, örök élete legyen.
Sok ember azonban, יהוה kegyetlenségének tartja, hogy egy “egyszerű” almaharapás miatt, ilyen súlyos helyzetbe került az emberiség. Nem értik, hogy יהוה miért enged ennyi szenvedést a világban, miért engedi, hogy az emberek sanyargassák egymást, az erős kegyetlenkedjen a gyengén és ártatlanok szenvedjenek ok nélkül. Ezek a kérdések mindenkiben felmerülnek, hitetlenekben és hívőkben egyaránt.

Elfeledkeztünk arról, – szellemben, lélekben pedig fel sem tudjuk már fogni – hogy ami akkor ott történt, azonnali halállal és végleges megsemmisítéssel járt volna. יהוה akkori, és máig tartó kegyelmét annyira természetes állapotnak gondoljuk, hogy már nem is tartjuk kegyelemnek, hanem valami alanyi jogon járó alap állapotnak.

A halál fuvallata azonban mégis érezhető. Nem saját bűnük következményének tartják, hanem יהוה kegyetlenségének tartják. Így az emberek többsége saját útját járja, hogy leküzdje végzetét. Az élvezetek habzsolása, a hedonizmus, a szabadosság, a tudomány és gyógymódok tűnnek számukra a legkézenfekvőbbnek. Mivel יהוה Igéje szembesíti az embert halálos állapotának felelősségével, többségük lázadással válaszol és inkább a könnyebbséget kínáló, önmegváltó eszközök sokaságának valamelyikéhez folyamodik. A bálványokon levő hamis és rövidtávú megváltó ezüstjét és aranyozott dicsőségét választják יהוה dicsősége és Krisztus megváltó ereje helyett.

Az ember יהוה-t okolja élete elvesztése miatt, ezért haraggal elfordul tőle és más, emberi megoldás felé fordul. Az ember, mely számtalan hamisságot kieszel magának és melynek száma egy embernek száma a háromszor hatos, ami igencsak hiányos.
Hasonló folyamatokat figyelhetünk meg, ha saját gyermekkorunkra gondolunk vissza. Hányszor ellenkeztünk apánk szavával, minek következményeként leszidtak bennünket. Nem a szülőre haragudtunk? Holott verést érdemeltünk volna és eltiltást. Ezeket nem mindig hajtották végre rajtunk különböző okokból. Általában csak jóval később jövünk arra rá, hogy neki volt igaza és hogy nagyobb büntetést is kaphattunk volna egy-egy lázadásunkért.

A gyermekkori emlékeink is jelként segíthetnek nekünk időben meghozni a jó döntést míg testben élünk. Melyik megváltást választjuk, az emberét halálra, vagy Krisztusét Életre.

Zeev Shlomo
2014.08.14

AZ ÍRÁS VIDEÓ VÁLTOZATA