Noé és Ábrahám a hívő élet szakaszai

A zsidóság Ábrahámot nagyobb caddiknak tekinti, mint Noét. Ennek oka maga a leírásban rejlik: Noé igaz, tökéletes férfiú volt a maga nemzetségében. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy abban az időben, mivel az egész emberiség súlyosan megromlott, nem egy túlzott erény. Sokkal könnyebb tökéletesnek lenni egy olyan korban, mint később Ábrahám korában. Ezért Ábrahámot sokkal nagyobb caddiknak számít. Ezek az ellentétes jellemvonások úgy nyilvánulnak meg, hogy Noé szó nélkül építi a maga bárkáját יהוה utasítására, de semmi bizonyságtevésről és mások felé való szolgálatról, vagy közbenjárásról nem olvasunk. Ellenben Ábrahám alkudozott a végsőkig יהוה-vel, hogy nehogy odavesszen a legkisebb igaz is mikor a bűnös városokat ment az Örökkévaló elpusztítani.

Mások azonban kiegyensúlyozottabb álláspontot képviselnek, ugyanis szétválasztják a személyeket és nem merészkednek meggondolatlan összehasonlításokban. Úgy vélik, hogy Noénak egyszerűen abban az időben nem az volt a feladata, hogy mások felé menjen és megváltoztassa őket. Kész tény volt, hogy יהוה minden élőt el akart pusztítani, így nem volt aktualitása bármilyen szolgálatnak. Noénak igenis szó nélkül kellett építkeznie tudván, hogy rajta, és családján kívül, minden ember meghal. Ábrahámnak pedig más korban, más emberként, más volt a feladata.

Magam is sokkal inkább e a második elmélet felé hajlanék. Azonban nem a két személy megvitatásában látom ennek a két Patriarchának az üzenetét. A mi hívő életünk is Noéi és Ábrahámi szakaszokból áll. A leggyakoribb hiba, amibe beleesünk frissen megtért és/vagy újjászületett hívőkként, hogy azonnal meg akarjuk váltani a világot. Egy jó és természetes indulat ez, hisz gyermekkorban vagyunk és túlbuzgó, túláradó életerőnk és naivitásunk arra indít, hogy Krisztus megváltását világgá akarjuk azonnal kürtölni, mint a kisgyermek, aki valami nagy igazságra jön rá és a környezetében mindenkit megakar győzni róla, de legalább megosztani. Magam is ilyen voltam természetesen és sajnos sok gondot okozott. Egyrészt beszaladtam olyan területekre, ahova יהוה nem akart, hogy menjek, így védtelenné váltam és megmartak lélekben szellemben egyaránt, illetve a rossza helyen elmondott bizonyság, vagy “szolgálat” יהוה országát jobb esetben csak egyszerűen nem építi, de gyakran sajnos még rombolja is. Később, nálam szellemben fiatalabb testvérek irányában való szolgálataim során, az alap tanítás épp ez volt. Ne akarj mindent, mindenkinek, mindenhol és mindenkor… Úgy szoktam fogalmazni nekik, hogy egyfajta önzést kell alkalmazni. Egy olyan pozitív önzést, amikor tudatosan azért foglalkozom kizárólag magammal, hogy másokban tudatlanságom miatt, véletlenül sem okozzak kárt, másokban, vagy magamban, vagy akár יהוה tervében. Saját 3 éves kisfiam is már sok esetben tudja, mert elmondtam neki, hogy bár akar csinálni valamit, meg is lenne hozzá a készsége, mégsem teheti bármikor, bárhogyan, mert nála, koránál fogva könnyebben történhet baleset. Ilyen a főzésben való részvétel, a késsel való bánás, a kályha begyújtása, amit mind tud, de kizárólag az én jelenlétemben és beleegyezésemre csinálhat. A szellemi munka hasonlóképpen csak megerősödött, megedzett, a korának megfelelő feladatokkal lehet csak eredményes, áldásos és יהוה szerinti. A Noétól Ábrahámig sorrend minden hívő ember életében érvényesülnie kell. Először építsd meg csendben a bárkádat, hogy magad és amid van megmeneküljön, majd miután ismét száraz talajon megveted a lábadat és meggyökerezel, mehetsz másokért küzdeni, ahogy Ábrahám tette. Ha Noé leállt volna evangelizálni, prédikálni, prófétálni vagy egyszerűen vitatkozni mindazokkal, akik minden bizonnyal folyamatosan gúnyolhatták, hogy miféle bolond az, aki a sivatag közepén óriás hajót épít, hisz sehol egy csepp eső sem, akkor sem ő, sem családja nem menekül meg soha, és a romlott világgal együtt elpusztul. Ábrahám sem született volna meg ez esetben és az üdvtörténet megszakadt volna, az ember nem megváltásra került volna, hanem visszavonhatatlan törlésre. Ha magunk nem tartjuk be ezt a sorrendet, félő, hogy a mi szellemi örökségünk nem megváltást hoz számunkra és másokra, hanem egyszerűen meghal és elillan.

Sok-sok történetet hallottam, szellemileg meghalt hívő emberekről, akik talán ezt a szabályt nem ismervén, idősebb testvérek hiányában, gyermekként kimentek a csatatérre ahol náluk sokkal képzettebb és erősebb ellenséges erők egyszerűen eltaposták bennük az épp kibontakozásban levő hitet.

zeev shlomo

2013.12.15