Ebben az írásban nem a szokásos behelyettesítő teológia elméletének témáját fogom taglalni. Úgy gondolom, már lejárt ennek a győzködésnek az ideje, sokan megtették máig, magam is érintem más írásokban. Minden témának van ideje és határideje, melyet egyszer le kell zárni. Akik pedig eddig nem lettek meggyőzve, továbbra sem lesznek. Ha mégis ébredezne közülük valaki, tengernyi korábbi írásban tud kutakodni és meggyőződést szerezni magának.
Egy másfajta behelyettesítő „teológiával” fogunk foglalkozni. Egy olyannal, ami bizonyára az Örökkévaló akaratában van és nem az emberi agy, vagy romlott lelkiség szüleménye. Mert, amíg a kereszténység nagyobb része még mindig azon elmélkedik, miként léphet a zsidóság helyébe, nem veszi észre a valódi behelyettesítés lényegét.
Az újjászületett ember nem a zsidó, hanem egészen másnak a helyét foglalja majd el üdvözüléskor, amikor Menyasszonyként egyesül örökre a Vőlegénnyel, a Messiással.
A vallásos ember helyfoglalási kísérletei pedig hiábavalók maradnak. Az ilyen, a zsidót gondolja helyettesíteni, az újjászületett ember pedig angyalok felett ítélkezik majd, illetve üresen maradt, megtisztított helyüket hívatott elfoglalni.
A kereszténység egyik fő hivatása lett volna a zsidóság féltékennyé tétele, ehhez képest többségében továbbra is ő féltékeny a Krisztustól még mindig távol tévelygő zsidó népre.
Lehetséges-e, hogy a király fia féltékeny legyen a vándor koldusra még akkor is, ha épp számüzetésben levő testvéréről van szó? Vagy az e-féle féltékenység nem annak-e a jele, hogy aki hercegnek hiszi magát még minding nem teljességgel fia a Királynak ?
Amikor Helel, az egyik főangyal (Sátán) és párfogói fellázadtak Elohim ellen, száműzve lettek a Mennyeknek Országából. Ez az Ország, melyet az Örökkévaló tökéletesen berendezett, és ahol a bukott angyaloknak is megvolt a pontos, fontos helyük és szerepük. Kivetésük következtében egy űr támadt, amit mindenképp pótolni kell, hogy újból helyreálljon a tökéletesség állapota.
Az embert YaHuWaH a bukott angyalok helyének az elfoglalására teremtette.
Azonban nem helyezhette el őket azonnal végleges helyükre, mivel volt egy kihívója. Valaki, aki belegázolni próbált a Méltóságába, aki helyét el akarta foglalni. Yahuwah nem semmisítette meg azonnal, ahogy megtehette volna, hanem esélyt adott neki, hogy bizonyítson. Elohim saját maga számára pedig időt adott, hogy mérhetetlen hatalmát bemutassa a teremtett világ számára, beleértve az angyalokat és az embereket.
Az embernek szabad akaratot adott, mert joga volt sátánnak megkísérteni őt. Ez sikerült is. Majd az embert halálra ítélte, de az ítéletet nem hajtotta végre azonnal az emberen sem, hanem inkább egy lassú végkifulladásig tartó halálos folyamatra ítélte őket, amit világtörténelemnek is hívhatunk, de egyszerűbben kifejezve,
ez a folyamat nem más, mint maga az IDŐ.
Egy visszaszámlálás, amely nem más, mint Elohim irgalmának jele, egy olyan idő, amely alatt minden egyénnek lehetősége van kegyelmet nyerni azáltal, hogy felismeri a Megváltó Yahushuát, hogy helyreáljon a kapcsolata az Atyával.
Elohim szeretete és nagy kegyelme itt nyilvánul meg először, bármennyire az emberek többsége haragot, ítéletet, bosszút, sőt kegyetlenséget vélnek felfedezni az Éden Kertből való kiűzés cselekedetében. Ez a száműzetés a menedékváros törvényénének az első megnyilvánulása. Hiszen az ember Elohim elleni lázadása nem szándékos volt, nem ártani, megszégyeníteni akarták Teremtőjüket, hanem olyanok akartak lenni mint Ő, saját gyengeségüknek/kívánságuknak nem tudtak ellenállni. Olyanok szerettek volna lenni mint Ő, de nem azért, hogy helyébe lépjenek, nem gyűlölték meg Yahuwah-t, ahogy ezt Helel és társai tették és ők ebbe a megbocsáthatatlan bűnbe estek.
Az embernek ez volt a megmenekülés lehetőségének a záloga. Kaptunk időt, ahogy a nem szándékos gyilkos is kapott egy menekülési útvonalat és helyet, ahol elbújhatott a bosszúállók elől. Így kaptunk időt ahhoz, hogy észhez térjünk, visszatérjük, megtaláljuk és elfogadjuk Yeshua Váltságművét, a helyettünk halálraítélt helyettesítő áldozati bárányt, amitől a bosszúálló Elohim haragja lecsillapodik. 5Mózes19:4-6
Sátán és Elohim harca nem más, mint egy párbaj. És, mint minden tisztességes párbajban, illetve mivel a párbaj szabályait maga Elohim határozta meg, csakis tisztességes módon lehet megvívni. Az ellenség, bármilyen alattomos és megvetendő alak, mégis megilleti az alap tisztelet és vannak jogai a hadviselés szabályai szerint. Mint az úri világ idején tették az ellenfelek egymás között, tisztelettel, mindenféle ma elterjedt köpködés, üvöltözés és káromkodás nélkül vívták meg a párbajaikat az ellenfelek, ahol mindkét fél azonos fegyverrel a kezében, mutathatta meg, hogy ki az erősebb.
Túl könnyű lett volna, minden romlottat kidobni, majd kisöpörni, kitakarítani, és új lakókkal azonnal feltölteni Elohim országát. Yahuwah megpróbált, saját akaratukból, egyéni döntésük által megtért, megtisztult egyénekkel akarja feltölteni az üresen maradt helyeket. Ő valódi egyéniségeket akar látni maga körül, akik saját szándékukból szolgálják Őt és nem holmi üresagyú robotokat, vagy kényszer rabszolgákat.
Az angyaloknak is volt egy „idő”, amikor dönthettek, miután meg lettek teremtve. Volt aki másképp döntött és ez az emberiség nagy lehetősége, hogy olyanná váljon, mint amilyenek azok voltak, illetve felettük ítélkezzenek mindazért a rosszért, amivel sújtották az emberiség teljességét 6 ezer éves történelme során.
Az ember a tét. Vagy üdvözül a Messiás vére által, vagy követi kísértőjét a kárhozatba.
Sátán és démonjai azért dühöngenek, mert egyrészt tudják, hogy Yahuwah-t nem fogják legyőzni, másrészt azért, mert rettenetes megalázás számukra, akik még Elohim-nál is nagyobbnak gondolták magukat, hogy végül egyszerű emberek, az angyalokhoz képest alattomos jelentéktelen lények is föléjük kerülnek majd és „angyalok” lesznek helyettük. Ők pedig még az ember földi állapotánál is jóval alávalóbb kárhozott maradványok lesznek és lényegében már rég azok is.
Sajnos némi vigasztalásuk abban áll, hogy sokakat az emberek közül sikerül majd magukkal rántani az örök kárhozatba.
A mi vigasztalásunk pedig Yahushua HaMashiach-ban van, ki vére által kimenti mindazokat, akik elfogadják Áldozatát és Uralmát.
A zsidóság számára a mai napig érthetetlen rejtély, hogy a Szentírás, Elohim szava miért kezdődik az ábécé második betűjével a ב-tel (bet). BERESHIT BARA ELOHIM ET HA SHAMAIM VE ET HA ARETZ. Számukra teljesen logikátlan, hogy az első szó, első betűje ne az א aleffal kezdődjön, hiszen az eredetek eredetéről szól – elvileg – a leírás. Ez a kérdés valóban felmerülhet bárki számára és jogos a gyanakvás, hogy itt mintha valami nem stimmelne.
Bár igaz, hogy önmagában a betű veszélyes lehet, mégis jó tudni, hogy Yahuwah szavának, melyet héber nyelven rögzítettek, minden egyes betűje, azok kombinációja és szám-értéke további mély értelmezést és üzeneteket tartalmaz. Ezeket a tartalmakat kinek, mikor, milyen formában érdemes, vagy nem érdemes fejtegetni, most részletkérdés. A lényeg, hogy van és ez tény.
Mert egyébként az Elohim szó épp aleffel kezdődik. Miért nem saját megnevezésével kezdi az elbeszélést: „Elohim teremtette kezdetben, vagy Elohim, kezdetben, teremtette, stb.” Egyeseknek furcsának tűnhet ez a felvetés, de a zsidóságot ez valóban ősidők óta foglalkoztatja és a Messiásban számunkra is érdekes kérdés.
A judaizmus által adott válaszokat erre a kérdésre most átugorjuk és inkább azzal foglalkozunk, hogy miben van jelentősége ennek a látszólag apró kis „hibának” az Üdvtörténet és a Megváltás szempontjából?
Miben lett teremtve a Föld és az Ember?
A választ pedig a következő szavakban kapjuk meg : Tohu VáBohu (magyar fordításban sötétség, mélység, pusztaság – egyszóval sötét káosz) uralkodott a teremtett föld felett.
Hogyan is lehet, hogy ahol eredetileg csak Elohim létezik, ott bármilyen formában sötétség és káosz megférjen maga a Tökéletesség és az Örökkévalóság mellett? Lett volna valami Nála nagyobb, egy sötét univerzum, melyben még nem teljesedett ki teljesen? Elképzelhetetlen!
Akkor – ha lehet idősíkot jelző kifejezést használni ebben az esetben -, amikor csak Ő volt és semmi, senki más, kizárt, hogy bármiféle tohu vagy bohu létezett volna Tőle függetlenül és rajta kívül.
a B-réshit kifejezés nem más, mint annak a jelzése, hogy egy B-tervnek a megteremtésének vagyunk szemtanúi és részesei
Ahogy az ember megváltása sem volt benne az eredeti tervben, hanem örök élete volt és amint bebizonyította volna, hogy ellen tud állni a kígyó sziszegéseinek és a tiltott tudás kísértésének, „egy idő után”, az Ember megelőlegezett halhatatlansága örökérvényűvé vált volna. Talán azonnal, amint Éva és Ádám elküldték volna a kigyót ahová való, a-helyett, hogy leálltak vele vitatkozni. Ki tudja?
Mégis megtörtént, aminek nem kellett volna és bűnbe esett már az első emberpár. Ezért kellett Yahuwah-nak személyesen megjelennie a Fiú alakjában, megszületnie nőtől és emberi testet ölteni, kiüresítenie Önmagát, az Atyai- Örökkévaló Önmagához képest, hogy áldozati Bárányként a vérét kiontsa és elszenvedje helyettünk az ítéletet, hogy aki hisz Őbenne, Örök Élete legyen. Látni tehát, hogy az ember bűnbeesése miatt kellett elindítani a Megváltás Művét is.
Hasonló B-tervekkel van tele az egész Szentírás, lényegében az egész erről szól. Káin megölte Ábelt, ezért később Séth-el kellett helyettesíteni, hogy tovább haladjon a tiszta vérvonal. B-terv volt Noé utáni kegyelmi időnek kitolása. B-tervek voltak maguk a száműzetések is, melyek a törvényszegés következményei voltak. B-tervekkel volt teli Jákob élete és még lehetne sorolni.
A nép és emberiség folyamatos lázadása mindig arra készteti Yahuwah-t, hogy hatalmas kegyelmében, mindig hozzáigazítson egy kicsit, több időt ad, további türelmet tanúsít és az eseményeket is úgy igazítja, hogy végül mínél többen megtalálják a hozzá visszavezető utat, azaz Yeshua-t.
Az eredeti Teremtett Világ csak tökéletes lehetett
Amikor Elohim megteremtette saját országán belül az Őt körülvevő segítőtársakat, mindazokat a szellemi hatalmasságokat, fejedelemségeket és egyéb lényeket, amelyeket gyűjtőnevükön angyaloknak nevezünk, akkor minden tökéletesség, örökkévalóság és csupa fényesség volt. Nem volt sehol semmi sem sötét, sem keszekusza, ahová a Világosságot, azaz a Messiást utólag be kellett volna emelnie. Az Atya-Fiú-Szent Szellem egyetlen Elohim-ként gyönyörködött saját teremtményein, ezek között azon az egy igen magasztoson is, aki később megváltozik.
A mi világunk teremtésének a történetét megelőzte egy másik teremtés történet, melyről nem számol be a Biblia, mégis tudhatunk róla, mivel több prófécia is utal ezekre az ősi szellemvilágbeli időkre. Továbbá azért is tudhatjuk, mert amit olvasunk 1Mózes első soraiban nem ilyen helyzetet ír le. Itt már valami sötét és zűrzavaros állapot beállt és ebbe látjuk Teremtőnket beleszólni, amikor a föld és annak ege megsötétedett valami miatt, ekkor hozza be a Világosságát, a Messiást a bukott világba és kezd újra teremteni életet a kiszáradt földön.
Amit a mi Teremtőnk eredetileg alkotott, az maga a Tökély volt, e-felől nem lehet kétségünk.
Van egy tökéletes Világ, egy Királyság, ahol a Király megteremtette a szintén tökéletes alattvalóit, mivel Ő mint Tökéletesség, képtelen lenne mást teremteni, mint ami szintén tökéletes.
A bukás, mely következménye a Tohu VáBohu
Elohim Országa tehát nem lehetett más csak tökéletes. Ilyen tökéletes teremtmény volt maga Helel is – latin nevén Lucifer – nem a fényhordozó, hanem a fényes / fényt legfeljebb visszatükröző – a három arkangyal közül az egyik, aki végül saját szabad akaratából és önimádatában fellázadt és elhatározta, hogy saját trónját Yahuwah trónja fölé emeli, hogy uralkodhasson helyette. Vele együtt az angyali seregek harmada követte. Ezek is eredetileg tökéletes és örök angyali teremtmények voltak. Belőlük lett végül a Sátán (támadó/vádló/ellenséges) és a démonok, héberül shedim-ek (a felfuvalkodottak). Ézsaiás 14:12-14
Ekkor egy igen tragikus törés keletkezett abban a tökéletes világban, ahol többé ezek a lázadók már nem maradhattak meg. Ezeknek a bukott angyaloknak nem volt többé helyük a Mennyeknek Országában, ezért ki kellett őket vetni valahová, ez volt maga a föld. Mely vagy nem létezett, vagy már létezet és épp ennek a később megbukott főangyalnak volt valamilyen szinten az otthona. Minden esetre egy elkülönített légtér kellett ezek számára.
Egy olyan külön dimenziót kellett létrehozni, melyben Yahuwah nem volt jelen. Ekkor keletkezett – egy időre – a Tohu VáBohu „légtere”.
Yahuwah megtehette volna, hogy azonnal megsemmisíti az ellenszegülőket, valahogy mégsem ez történt. Miért?, nem lehet tudni pontosan, de sejteni igen. De lényegében nem meglepő, hogy ilyen pusztító lázadással szemben még mindig valamiféle türelmet tanúsít. Atyánk itt is egyfajta tökéletes „úriember” módjára viselkedik, aki ilyen helyzetben bizony, nem felindulásból cselekszik és lesújt, hanem időpontot ad kihívójának, hogy tisztességes módon egyenlő fegyverekkel megküzdhessenek. Megadta az esélyt kihívójának, hogy bizonyítani tudjon, valóban le tudja-e győzni Őt?
A Föld szerepe
Ehhez a párbajhoz már csak egy helyszínt kellett megjelölni és ez a helyszín maga a Sátán országa volt, a sötétség és káosz birodalma, azon belül pedig egy tét hiányzott.
Ekkor jelölte meg Elohim a Földet, mint kűzdőteret és rajta megteremtette az embert, mint tétet, melyért folyik a küzdelem.
Az angyalok 1/3-ának bukása űrt hagyott maga után Yahuwah eredetileg Tökéletes Országában.
Egy ilyen puccskísérlet esetén az emberek között nem kérdés, hogy milyen következményekkel jár, ahogy a történelem során többször szemtanúi lehettünk. A bukott puccskísérlőket ilyenkor hatálytalanul kivégzik, helyükre pedig új személyeket jelölnek ki, akik helyettesítik a fellázadt régi elvtársaikat. A puccskísérlők pedig általában katonák szoktak lenni, akiknek megvan hozzá a kellő fegyverzetük, illetve akik az uralomhoz legközelebb álló személyek.
Elohim azonban nem ember és nem a-ként gondolkodik. A lázadókat nem erővel és nem hatalommal akarja legyőzni, hanem épp az Ő gyengesége által akarja bemutatni, hogy így is hatalmasabb, mint az ellenség amikor ez teljes erejének és hatalmának a birtokában van.
Az Örökkévaló ellenségének birodalmába lép és ott, az ember megteremtése által, az emberen keresztül, annak szabadakaratának szintjén szándékozik legyőzni a Sátánt. Végül nem is egyenlő fegyverrel küzdenek, hanem felajánlja az ellenségnek, hogy nála sokkal szerényebb eszköz által fog megküzdeni.
Elohim azért teremti meg ekkor az embert, hogy az ember szabad akaratának színterén győzze le a Sátánt.
Továbbá később, amikor Ő maga, Megváltóként, Fiúként, Yahushua HaMashiah szerepében, személyesen gőzi le a kígyót a kereszten.
A föld ennek a kaotikus világnak a közepébe áll, mint egy sakktábla, hogy a nagy küzdelem színtereként szolgáljon. A tét pedig az ember. Ezt az embert, ha sikerül megkísértenie és megtartani a bűnbe mindvégig, Sátán viszi magával az örök kárhozatba. Azonban, ha az embernek sikerül megmaradni (vagy visszatérni) az eredeti bűntelen állapotba, az előbb említett Yeshua HaMashiah által, akkor elnyeri az örök életet.
A Bűneset és a Megoldás
Visszatérve a teremtéshez, a történet folytatását jól ismerjük. Az ember már az első lépéseknél megbukik. Ugyanis, a teremtett világ felett hatalmat kapott a Sátán és az azon belül, az elkülönített Mennyország részecske, az Éden kertbe is volt szabad bejárása. Így jelent meg kígyó néven Évának, hogy kísértésbe ejtse.
Az ember ezzel a cselekedetével nem csak elszakította magát a Teremtő közvetlen kapcsolatától és ítélte magát halálra, hanem felhatalmazta sátánt, hogy magával ragadja abba a fizikai világba, ahol a halál és idő folyamata elvezeti az embert az első – a test halálához – majd a második – a szellem halálához – feltéve, ha a sátán mindvégig megtévesztésben tudja tartani az embert a bűn uralma alatt és távol a Megváltó személyétől.
Attól a Megváltótól, aki a Názáreti Yeshua HaMashiah, az egyetlen út vissza az Atyához.
Ő az, aki vére által a bűntől megszabadítja az embert és keresztáldozata által egyidőben az ősi kígyó végleges kivégzését végezte el a látható idősíkon.
Mi az idő?
Az idő tehát nem más, mint a visszaszámlálás a halálig. A kegyelmi időszak, amely alatt a halálra ítélt embernek lehetősége van visszaadni lelkét és szellemét Teremtője kezébe Elohim Yeshua HaMashiah Bárányának kiontott vérén keresztül.
Az idő a lassú, késleltetett és fokozatos halá folyamata, amely lehetőséget ad az embernek, hogy megtérjen és megtalálja az örök élethez vezető utat.
Ádám és Éva bűnbeesése halát vont maga után. Azonban ez a halál nem úgy történt az ő estükben sem, hogy azonnali hatállyal végrehajtásra kerül. Hanem egy kegyelmi folyamat indult el, ahol öregedés és leépülés által egyre közelebb jut az ítélet végrehajtásához. Van hát ideje észre venni, megbánni bűnét/bűneit amíg le nem jár saját órája.
Ez az a pont, az oka annak amiért megszületett az idő a bűn következményeként. Az idő maga a halál, de nem hirtelen halál, hanem fokozatos, kiméletesebb változata annak. Az idő valójában csak attól a pillanattól kezdve létezik, hogy Ádámot és Évát száműzték az Édenkertből.
Akkor indult meg az idő, mint homokóra visszaszámláló ereje, amikor megkapták állatbőrüket és a jelenlegi fizikai törvényei hatálybaléptek. Ez a bőr, melyet a mai napig mindannyiunk magunk körül viselünk és amely romlik, ráncosodik, megbetegszik, öregszik, a végén pedig elhal és újból porrá lesz.
Összefoglalva, az idő nem más, mint az az idő, amely megadatott nekünk, hogy elkerüljük a halált, és megtaláljuk az élethez vezető utat, amely Yeshua HaMashiah.
Az ember célja
Azon túl amit eddig tudunk, mely szerint az ember a tét és érte folyik a küzdelem a két hatalom között, az ember teremtésének van még egy sokkal mélyebb értelme és célja. Ha ezt megértjük, akkor máris megválaszoltuk a világ legősibb és legzsigeribb kérdését, melyet valaha feltett az ember magának:
„kik vagyunk, miért vagyunk és hová megyünk?”
Ahogy korábban leírtuk:
Az angyalok 1/3-ának bukása űrt hagyott maga után Yahuwah eredetileg Tökéletes Országában. A Mennyei Királyság ebben a 2/3-os állapotban nem maradhat, mivel átmenetileg tökéletlenné vált.
Yahuwah nem semmisítette meg azonnal a lázadókat és egy ujj csettintéssel nem teremtett helyettük új szellemi fejedelemségeket és egyéb angyalokat. Legalábbis addig nem teszi, amíg a küzdelem véget nem ér.
De nem is fogja annak kimenetelkor sem. Ugyanis a helyettesítőket már rég megteremtette, ami nem más, mint az Emberiség megváltott része.
az Ember, Yahushua Megváltásának következményeként, az Örök Életbe belépve a bukott angyalok helyét foglalja el
Így pótolja végül Yahuwah, azt az űrt, amit mindenképp pótolni kell, hogy ismét Teljességre jusson vissza az Ő Királysága.
Sátán, mint fejedelem és démoni serege helyett, a Messiás, mint Király, maga Yahuwah Fiúként foglalja el Helel helyét, az üdvözült emberi seregek pedig a démonok helyébe lépnek.
Most már talán megértjük, hogy a világunk és az ember teremtésének mi a valódi célja. Megértjük azt az ellentmondást is, hogy amit Elohim teremt az eredetileg nem lehet tökéletlen, nem lehet sőtét, nem lehet káosz, nem lehet tohu, nem lehet bohu. Ő nem teremt sötétséget, űrt és halált. Hanem amit eredetileg tökéletesen megteremtett, Helel-ból lett Halál lázadása által és aki Fényesség angyala volt megszülte a sötétséget, mely addig nem létező fogalom volt.
Látjuk, hogy az angyaloknál is volt egy „idő”, amikor az időtlen Királyságban a tökéletes teremtményeknek is megvolt a szabad akaratuk arra, hogy eldöntsék, engedelmesek maradnak örökre a Teremtő iránt és elfogadja Teremtését úgy, ahogy van, vagy más utat választanak. Mivel ez utóbbi történt, szükség volt egy B-Tervre: És itt lépünk mi is színre. Ezek vagyunk mi!
Yahuwah nem teremtett újat, hogy Helel/Sátán helyét pótolja. Felajánlotta Önmagát a Fiúban, a Messiásban, hogy belépjen az üresen maradt helyére. Ezt láthatták saját szemükkel a tanítványok, amikor Yahushua elváltozott és megjelent Illés és Mózes között, mint a harmadik fejedelemség/főangyal helyébe lépve. Mózes és Illés részükről pedig nem mások, mint Mihály és Gábriel arkangyal. Erről bővebben olvashatsz a TERUMAH című tanításban.
Az apostolok (Mózes – törvény) és a próféták (Illés) alappillérein épült fel az az Egyház – a Messiás Teste – melynek feje (sarokköve) maga Yahushua HaMashiah
aki a Világosság, mely pótolja a fényességes hiányát. Akik pedig Benne újjászületünk, az Ő Teste, mi lépünk helyébe annak az 1/3-os angyali seregnek, akiket a Sátán magával rántott a pusztulásába.
Így értjük meg miként fogunk mi, emberek, angyalokat megítélni 1Kor 3:6 szerint. Az ítélet többek között az lesz számukra, hogy meglátják a világ egyik leggyengébb, legkisebb, legjelentéktelenebb teremtményét, az embert, saját otthagyott helyüket elfoglalni. Nincs számukra ennél megalázóbb ítélet és ezért gyűlölnek bennünket ennyire.
Ezek a felismerések pedig azért fontosak, hogy még nagyobb hittel, meggyőződéssel és céltudattal fussunk tovább a Messiásban a Cél felé. Jobban értjük azt is miért volt fontos Yahuwah-nak Fiúként és emberként magát megüresítve eljönni a világra, hogy megmentsen ily módon bennünket. Így kell nekünk is futnunk, nem erővel, sem hatalommal, hanem Yahuwah Szellemével betöltekezve.
Amikor szorult helyzetbe kerülünk, a világban elvetnek, a testvéri közösségekben konfliktusok akadnak és gyakran ott is igazságtalanságok érnek, akkor
könnyen azonosítjuk magunkat Józseffel.
Jó érzés olvasni olyas valakiről, akivel hasonló megpróbáltatások történtek, egy olyan valakiről, akit szintén testvérei löktek el maguktól. Azonban veszélyes és gyakran hamis a mi azonosításunk.
A múlt heti írásban szó esett arról, hogy József, a Messiás összes előképei közül, talán a legjobban hasonlított Yahushua-ra, mivel hasonló módon emberiről nem igen olvasunk vele kapcsolatosan. Jobb, ha Józseffel csak igen elővigyázatosan azonosítjuk magunkat, hisz nagyon be tudjuk magunkat csapni ez által. Józsefnek nincs közölt, vagy bármilyen ismert bűne. Nekünk azonban van.
Rossz híreket hozott ugyan testvéreiről apjának, az azonban sehol nem szerepel, hogy ez bűne vagy vétke lett volna Józsefnek. Az emberi “jó” akarat és humanizmus által torzul József személye annyira, mint oly sok más emberé, többek között Jákobé. A mai emberközpontú és mindenben enyhítő körülményt kereső szellemiség láttatja sokak által Józsefet, mint egy besúgót, mintha a rossz nyelv bűnét követte volna el.
Amikor valami hasonlóan rossz dolog történik velünk, bizony legtöbbször
nem Józsefek, hanem sokkal inkább Jónások vagyunk.
Ha valamilyen szorult sötét mélységbe kerülünk, az emberek leggyakrabban engedetlenségeink következményeként dobnak bele nem kutakba, hanem tengerbe, mint Jónás esetében.
Jó tisztázni, hogy valóban kút mélyén vagyok bizonyos esetekben, vagy inkább cethalak gyomrában, nehogy a rossz megítélés által ne állhasson helyre a helyzetem, ne tudjak úgy imádkozni Elohim-hoz, hogy az megbánást, bűnvallomás által valódi szabaduláshoz vezessen.
Mi mindig szeretnénk József lenni, hisz érezzük, hogy ő makulátlan volt, de sajnos leggyakrabban meg kellene elégednünk “egyszerűbb” jónási titulusokkal. Jónás maga is azért került a vízbe, majd a hal gyomrába, mert engedetlen volt. Valóban Yahuwah embere volt, valóban próféta is, nem is akármilyen, hisz egyik kiemelkedő szereplője a Szent Írásnak, mégis, még neki is volt néhány rendeznivalója az Örökkévaló irányába.
Ez azonban nem zárja ki, hogy esetenként valóban Józsefhez hasonló igazságtalanságokat kelljen megélnünk magunk is. Hisz ígéretünk van erre, hogy a Messiás nevéért, sokunknak igenis szenvednie kell és hamis vádakat szükséges elhordoznunk. Nem kell keresztény aszkéta módon sem állandóan vadászni magunkban azt a bűnt is, ami nincs bennünk, csak hogy jobb hívőknek láttassunk, azonban jó, ha megvan az emberben az alázat. Először mindig úgy menjünk Yahuwah elé, mintha Jónás lennénk, majd esetleg maga az Örökkévaló adja a gyógyító választ, hogy nem, most valóban Józsefi tisztaságod miatt vetettek el mások.
Az alázat nem áll meg ennél a szintnél. Számunkra is adatnak Józsefek, sohasem tudhatjuk kik ők és hol, mikor, milyen módon vetjük el, dobjuk kútba őket mi magunk is. Talán Jószefként jajgatunk egy lyuk mélyén és nem vesszük észre, hogy mi vagyunk az egyik testvér, aki kútba dobta a valódit.
József történetének kezdetén kiderül, hogy apja, Jákob szolgáitól származó fiairól hoz haza rossz híreket. Már az első mondatoknál az az érzése támad a legtöbb embernek, hogy nem egy túl pozitív személy, hiszen úgy tűnhet, hogy József egy kis elkényeztetett apa kedvence, aki besúgót játszik szegény testvérei kárára. Érdemes már itt az elején tisztázni és fejünkbe vésni, hogy Jákob az, aki erre a célra küldi ki fiát a mezőkre, valószínűleg, mert ismeri a többi fiát és tudja, hogy sajnos felügyeletre szorulnak.
Jákob sok hibát követett el, hisz ember volt, fiatalember, tele életerővel és férfi hormonnal, ami gyakran olyan lépésekre késztette őt, melyek késleltették Yahuwah akaratának beteljesedését. Azonban, Józsefnél úgy érzem, hogy elérkeztünk egy olyan állapothoz, ahol az öregedő, és így jóval tapasztaltabb és bölcsebb Jákob, már egyre tisztábban látja saját elhívásának lényegét és Yahuwah tervét vele és családjával kapcsolatban. Meglátásom szerint
nem követ el hibát azáltal, hogy Józseffel másképp bánik, és jobban szereti.
Nem azért szerette jobban, mert attól a bizonyos feleségétől származott, akit egyedül szeretett igazán Jákób, hanem azért, mert József kiválasztottsága, csak úgy, mint Jákobnál Ézsaú testvérével szemben, nem egy emberi döntésen alapszik.
Nem Rebeka és Izsák döntötte el, hogy Jákob a kedvenc, hanem Yahuwah akaratából történik. Ebben az esetben is nyilvánvaló, hogy a 12 fiúgyerek közül József, Yahuwah akaratából egy elkülönített személy, egy olyan küldött a küldöttek között, akinek pásztori szerepet kell betöltenie a szintén pásztor testvérei között.
A pásztorok is egy nyájat alkotnak, Yahuwah nyáját, akik olykor szétszélednek, illetve a rájuk bízott nyájjal nem úgy sáfárkodnak, ahogy kellene.
Yahuwah így küldte egyetlen Fiát Yahushua HaMashiát Népe közé, hogy számot adjon helyzetükről és összegyűjtse őket. Ezért gyűlölték meg sokan, mert a választott népen belül a Választott volt, akinek különös, közelibb és bensőségesebb kapcsolata volt az Atyával.
Jákob ez esetben tökéletesen Yahuwah szerinti módon cselekedett, mikor kivételezett fiával és testvérei után küldte cifra ruhába öltözve. Hiszen épp a testvérek érdekében tette. Ne széledjenek szét és ne tegyenek olyat, amiért büntetés vagy akármilyen rossz következmény járna. Ezt a gondviselést utasították vissza testvérei, mikor Józsefet elvetették, ugye ismerős a történet?!
József álmai
Két alkalommal álmodik József olyat, amivel még apját, Jákobot is felbőszíti. Egyik álma kévékről szól, a másik pedig égitestekről. József kévéje előtt meghajolnak testvérei kévéi, illetve a nap, a hold és tizenegy csillag leborul előtte.
Az álmok beteljesedése szemmel láthatóan nem késik. Nem sokkal ezután olvassuk, hogy Fáraó-helyetteseként,
József fogadja éhező testvéreit, akik leborulnak lábai előtt.
A testvérek kévéi, meghajoltak József kévéje előtt. Mikor elfogyott a búzájuk és éhínség tört ki, József félretett gabonájáért mentek és leborultak testvérük lába elé.
Ez azonban csak az első álom beteljesedése.
Atyja, Jákob nem borul le József elé a bibliai történetírás folyamán, sőt anyja Ráhel nem is tudna leborulni előtte, hisz már az álom keletkezését megelőzően meghalt.
Hogyan teljesedik hát be az a profetikus álma Józsefnek, hogy a nap és a hold, azaz szülei, illetve tizenegy csillag, összes testvére leborul előtte?
A beteljesedés nem a látható világban történik. Hanem akkor, amikor
Jákob és Ráhel személye találkozik a Megváltóval, Yahushua HaMashiah-val
akkor borul le mindenki Előtte. Testvérei leborulása viszont nem csupán a 11 személyre vonatkozik, hanem azok leszármazottjaira.
A 11 törzs, azaz Izrael népe, és természetesen saját ivadéka is, az a bizonyos 144.000 üdvözült lélek, akik leborulnak felismert Messiásuk, Yahushua HaMashiah előtt az éveken belül megtörténő végső Yom Kippur napján.
Emberileg valóban megbotránkoztatónak hat, főleg ebben az ókori zsidó kontextusban, mikor egy gyermek kijelenti, hogy apját és anyát látta lábai elé leborulni álomban. Jákob is felháborodik ezen, mégis emlékezetében tartotta a dolgot, ahogy olvassuk, mint aki tudta, hogy valahol mégis igaza lesz a gyermeknek. De talán itt értjük meg azt az ellentétet, amit maga Yahushua magyarázott a farizeusoknak, arról,
hogyan lehet Ő Dávidnak fia és ura egyben?
Egyszerűen így, ahogy maga József, mint a Messiás előképe, hivatása egy olyan Hatalomnak a képviselete volt, ami előtt még egy Jákobnak is le kell borulnia. Bár testi, fizikai értelemben Dávid az atyja, azaz felmenője Yahushua-nak testi értelemben, hiszen Myriam is Dávid sarja, nem csak József (Yeshua nevelőapja), szellemben mégis a Messiás és az Úr mindenekfelett.
YahushuaHaMashiah-nak számos előképe volt a Bibliában, mint maga Mózes is. Azonban József volt az a személy, aki a legtökéletesebb módon képviselte a Messiás szentségét. József volt a legkevésbé emberi és élete egész folyamán, az egyetlen olyan bibliai személy, aki nem követett el hibát, vagy engedetlenséget.
Azt a Názáreti Yahushua-t vetítette előre, akit testvérei hasonló módon elvetettek, akit nem 20, hanem 30 ezüstért árult el valaki közülük, és akinek lábai elé, Jákob is, Ráhel is leborult és borul le folyamatosan.
Zsidóból egyiptomi, egyiptomiból zsidó
József mai szóval élve zsidóként, de pontosabban fogalmazva Izraelitaként jött a világra. (A zsidó név csak a második szentély lerombolása után jött létre és azt a megmaradt Júdeában élő népet, zömével Júda törzséből valókat jellemzi, akik a Szentély lerombolása után száműzetésre kényszerültek).
Testvérei bűne miatt azonban egy olyan helyzetbe kényszerült, mikor is Yahuwah megengedő akaratából egy időre más köntösbe, más identitásba kerül.
testvérei számára adatott, hogy József látása, bölcsessége, Yahuwah iránti hűsége és tisztasága által szolgálni tudja őket és ügyelni rájuk.
Ők azonban ezt visszautasították. Így egy időre rábízta az akkori világ egyik legpogányabb népére, Egyiptomra. Egyiptom meglátta benne a hatalmat és erőt, megtetszett neki és megvásárolta magának. Használta saját javára, miközben bár inkább érdekből, de szerette és tisztelte Őt a maga emberi módján. Oly annyira volt ez igaz, hogy a pogány világuk legfőbb méltósággá nevezték ki, akiben látták az áldások örök forrását.
Yahushua HaMashiah elvetése után ugyanez a folyamat ment végbe. Egy olyan világegyház vásárolta meg magának a jogot, hogy a Messiást hirdesse – saját szájízük szerint -, ahol a meglevő Fáraó mellett, vagy inkább alatt egy fokkal, nagy tisztelettel és emberi szeretettel fordulnak többek között az Egy igaz Yahuwah Fiához. Hogy kik ezek a fáraók, nem nehéz kitalálni, a hamis szűz Mária démonjától kezdve, az összes szenten és egyéb intézményes egyházakon keresztül, lényegében a Pápák és azok kisebb akár protestáns utánzatai, aki a Messiás helytartójának hazudva magukat, épp Jézus nevével a szájukon uralkodnak fáraókként emberek milliárdjain.
Josefhez hasonlóan egy másik ruhát, egy másik arcot és még egy másik személyazonosságot is kapott, azáltal, hogy átnevezték iesus-nak. Ne tévesszen meg senkit!, mert itt nem egyszerűen a katolikus egyházról van szó, bár ez utóbbi a karmester. Itt egy sokkal szélesebb körű megtévesztésről van szó, amely túlmutat Róma határain, és amely felölel minden spirituális áramlatot, még sok „ultrareformált” keresztényt is. A szakállas, sápadt arcú isten ikonjai, szobrai és más, gyakran karizmatikus megnyilvánulásai mind a Messiás valódi személyének meghamisításai. (Mint például a Megváltónkat megtestesítő különféle színészek, különösen az evangéliumon túlmutató és azt felhígító Chosen nevezetű sorozat, ami egyfajta keresztény Midrásh-nak mondható). Az ökumenizmus ma kétségtelenül a legnagyobb akadálya a Messiás személyének és lényegének a felismerésében.
A lényeg, hogy látunk egy zsidót, aki egyiptomi főméltóság lett. Majd e-zsidó által,
József által vonult be a nép Egyiptomba.
Később a rabság évszázadai után Yahuwah küld egy másik embert, aki egyiptomi főméltóságként kezdi életét, majd a végén ismét visszatér népéhez és eredeti identitásához,
hogy végül kivezesse népét a hamis uralom alól: ez volt Mózes.
2000 évvel ezelőtt is hasonló történt. Amikor Yahushua-t elvetették, másoknak eladták, akik javarészt idegen érdekekre használták fel. De Yahuwah mindig felkínálja és küldi a Messiás Szellemét, hogy a hamis bálványkultuszból valódi megváltás és szabadulás legyen. Így történik az, hogy sokan
a fán függő holttest hamis kultuszából eljutnak a Messiás uralkodó Szelleméig, amely által új életet kapnak.
A bíbor színű palástot is, Urunk halála előtt a római katonáktól kapta.Az Ő, Yahuwah-tól kapott cifra ruhája pedig fehér, mint a hó.
A mai zsidóság ismeri és látja Yahushua-t, mint Jézust az egyiptomi, vagy inkább római helytartót.
Számukra Ő most idegennek számít, és félelmet kelt bennük, hisz 2000 éve az Ő nevében üldözik és gyilkolják őket. Az éhínség azonban már kezdi figyelmüket feléje irányítani.Mint akkor Jákobé, ma már az Atya hangja szól nekik, hogy induljanak oda, ahol most tartózkodik. Nézzék meg, azt az Egy személyt, akit a pogány egyiptomiak a hatalom élére tettek, hiszen valóban van nála gabona és életet adó eledel. Ezt az Eledelt most még csak egyiptomi alattvalói fogyasztják, vegyítve vérrel, disznóval és egyéb tisztátalan élelmiszerekkel, de ha ti is odamentek hozzá végre, ismét kóser kosztot tudtok majd készíteni belőle, hogy az egyiptomi is megtisztulhasson kevert szellemiségeitől.
Az Ő szava az Új Szövetségben tartalmazza mindannak a beteljesedését, ami a Tanakh-ban (Ószövetség) ígéretként áll, és amire évezredek óta éhezik a választott nép.
Jákob nem azért küldte Egyiptomban fiait, hogy egyiptomivá váljanak, hanem hogy életben maradjanak. Majd, mikor alázattal lábai elé borulnak végre, felfedi személyazonosságát és akkor válik ismét azzá az izraelita Józseffé, aki volt. Így küldetését teljesítette és identitását végül visszanyerte.
Jákob kivonul Lábán területéről egész családjával és megszerzett javaival majd követeket küld bátyjához azzal az üzenettel, hogy sok jószága van. Majd visszaérkezik a hír, hogy Ézsaú elindult eléjük 400 kiképzett harcosból álló sereggel. Húsz éve nem találkoztak és ennyi idő sem volt elég Ézsaú dühének lecsillapodásához. Jákob érthető módon megijed és első lépésként két csoportra osztja háznépét, hogy ha az egyiket megtámadják, legalább a másik megmeneküljön, majd Elohim-hoz fordul imában.
Bajba keveredik, támad egy “jó” ötlete, véghez viszi, majd kéri Yahuwah segítségét.
Életem talán összes problémája, minden szorult helyzet, ami nem próbaként adatott, hanem valami ballépés következményeként éret utol, az épp ilyen fordított, elrontott folyamat következménye volt. Legtöbbször előbb támad egy emberi megoldás, egy jó ötlet, egy jól hangzó válasz bizonyos helyzetekre, majd csak akkor megyünk Elohim elé segítségért, amikor látjuk, hogy tervünk nem vált be, vagy utólag kérjük rá az áment Tőle.
Úgy gondoljuk sokszor, hogy vagyunk elég méltók, elég Krisztusiak, hogy a kisujjunkból kirázzuk a megoldást és a helyzeteket saját “bölcsességünkre” bízzuk. Ekkor látjuk a helyzetet romlani, amitől általában eléggé kijózanodunk, hogy ismét rájöjjünk, hogy mi és Ki a valódi megoldás.
Majd folytatódik: Jákob kitervel egy következő stratégiát. Vissza akarja vásárolni Ézsaút, ha nem is szeretetét, de legalább szimpátiáját, békéjét. Felajánl neki saját, Yahuwah-tól kapott vagyonából egy részt, hogy ezzel hódoljon testvérének. Majd végső megoldásként Jákob készül egy esetleges összeütközésre is, hisz neki is voltak fegyveresei.
Amint olvashatjuk, Ézsaú valami oknál fogva teljesen elérzékenyül mikor találkozik bátyjával, annak feleségeivel és gyermekeivel és sírva összeborulnak. Valóban, a Mindenható hasonló módon, mint korábban Lábánnál, Ézsaúban is elvégezte, hogy Jákobot ne bántsa. Yahuwah oltalmazó keze rajta volt Ézsaún, hogy Jákobot megvédje fivére bosszújától.
Az ellenség azonban nem adja meg magát könnyen és a végsőkig próbálkozik. Felajánlja Jákobnak, hogy együtt menjenek és csatlakozzon Jákob embereivel, családjával és jószágaival őhozzá. Jákob ezt az ajánlatot visszautasítja.
Ekkor Ézsaú megkéri, hogy legalább néhányan, az ő emberei közül hadd kísérjék őket tovább útjukon. Jákob ezt is visszautasítja.
Itt is látszik, mennyire nem engedi el tervét az ellenfél és mindent megtesz, hogy csapdába ejtse az embert. Ha már nem csatlakozik hozzá, legyen egy folyamatos rálátása a másik élettérébe.
Ézsaú beletörődött, hogy apjától csak másodlagos áldást kapott. Jákob helyzetének láttán, belátja, hogy mégis jobb számára az, amit végül kapott.
Amikor testvérével találkozik, 20 éves rabságából szabadul éppen, ahol napszámosként robotolt saját rokonánál Lábánnál. Ézsaúnak vagyona nem robotolásból származott, nem kemény munka eredményeként. Nem tudatja velünk a Biblia, de nem nehéz elképzelni, hogyan szerezhette meg vagyonát. Ézsaú világi ember és így a világban érzi jól magát, ott, ahol lehet vadászni, portyázni és könnyen megszerzett javakhoz jutni. Számára Jákob útja megvetendő és szánalmas.
Nem érti, mert nem értheti, hogy Jákob, Izsáktól kapott áldása nem a gyors sikeren és az azonnali látványos meggazdagodásról szól. Nem is biztos, hogy maga Jákob életében teljesedik be. Sokkal mélyebb és hosszabb távú tervről van szó. Jákob áldása egy egész népre és örök időkre szól.
A hívő ember számára a legnagyobb áldás, ha leszármazottjai élvezik hite gyümölcsét és adják tovább a szellemi örökséget, illetve kamatoztatják azt. A világi Ézsaú számára a jó áldás viszont az, amit ő maga azonnal élvezhet, leszármazottjai csak addig fontosak, amíg saját tekintélyét növelik. A gyermek sajnos gyakran csak addig érték, amíg a szülő dicsekedni tud vele, szépsége, okossága, ereje, egészsége, vagy bármilyen eredménye miatt.
Számunkra azonban az a valódi ajándék, amikor látjuk munkánk gyümölcseit leszármazottjainkon. Amikor szolgálatunk és példánk által, saját felnőtt gyerekeink az Örökkévaló és Messiása uralma alatt maradnak, hogy ugyanezt az áldást ők maguk is továbbadják saját gyermekeiknek, akár ezer íziglen.
Jákob, fivére haragja elől menekülve elérkezik egy helyre, ahol lefekszik aludni. Fog egy követ a hely kövei közül és álmot lát. Egy létra jelenik meg neki, mely az égig ér, és amin angyalok járnak fel és alá. Jákob nagy bajban van, menekül, valószínűleg fél is. A nagy megpróbáltatás jeleként egy kő az egyedüli kényelme a puszta közepén. Semmi sátor, semmi puha párna, semmilyen kényelmes ágy, hanem egy kő a hely kövei közül, mint egyedüli vánkos. Ki van hangsúlyozva, hogy a hely kövei közül. Mikor vándorutunkon haladunk, sosem a régiek, a múlt kérdései a fontosak. Mi van ott ahonnan jöttünk, mi lesz később. Szolgálati útjaink arról szólnak, hogy ahol, és amikor épp vagyunk térben és időben, ott milyen bűnök vannak, milyen gondok és megoldandó problémák. A mi felmenő imáink hordozzák magukban a megoldást is, hisz az angyalok nem csak fel, hanem alá is jártak. Az ima lényege és egyben a zsidó esti imának a mintája, Jákob, Elohim-mal való kommunikációja. Jákob ekkor beszélt Yahuwah-hoz és Yahuwah választ adott neki az angyalok közvetítésével.
Yahuwah biztosítja, hogy vele lesz és gondot visel rá. Jákob ekkor oltárt épít, olajjal felkent oltárt és fogadalmat tesz szövetségük megpecsételéseként.
Jákob megpróbáltatása
Yahuwah-val való találkozása után, valamilyen oknál fogva Jákob mégis rabságba keveredik. Pontosabban idegen uralom alá. Ott más törvények uralkodnak. Méghozzá két fajta más törvény. Az egyik típus, amely különösebben nem ütközik Yahuwah törvényével és józan paraszti ésszel gondolkodva kimondottan jogosnak is tűnhet. Lábán kimondja, hogy nem szokás náluk a kisebbik lányt korábban megházasítani, mint az idősebbiket. Ez, egy apa felől, egy kimondottan gondoskodó, leányait védelmező cselekedet.
A másik típusú törvény, az önzésen alapuló és a másikat a kizsigerelő és semmibe vevő szélhámos módon. Akkor történt ez utóbbi, amikor ezt az alap törvényszerűséget tudatosan nem közli Jákobbal, hogy később, erre a gondoskodó atyai kötelességére hivatkozva igazságtalanul még több hasznot húzhasson jóhiszemű unokaöccséből. Kétszer hét évet szolgál egy olyan embernél, aki vérszerinti rokona, anyjának, Rebekának bátyja. Lábán személye épp olyan kiemelkedő, mint húgáé, csak hogy az ő esetében, az alattomosságban és a kapzsiságban jeleskedik.
Az ellentétes pólusok, itt is megnyilvánulnak, mint oly sok más esetben a Bibliában.
(Káin-Ábel, Jákob- Ézsaú stb)
Nem tudni, hogy Yahuwah miért engedi Jákobot egy ilyen áldatlan helyzetbe. Miért engedi, hogy keményen szolgáljon 14 évig, majd még 6 év ráadással kelljen megszereznie a vagyonát, azt is egy “csalás” révén. Nincs szándékomban találgatni, azonban Jákob szolgálata nyilvánvalóan egy próba is volt, egy felkészítés, egy olyan kohó, ahol sok felesleges salaktól és emberitől tisztult meg.
Magam is tapasztalom, hogy Yahuwah akaratából vagyok néha olyan helyeken, ahol szolgálnom, dolgoznom kell valamennyi ideig, és sorozatos igazságtalanságok érnek. Lábán mindig ott van valahol és valamilyen formában. Nem mindig olyan tudatosan alattomos, mint Jákob nagybátyja, de gondolkodásának, humanizmusának, vagy bármilyen egyéb emberi törvényrendjének köszönhetően, olyan jogtalanságoknak, igazságtalanságoknak, egyszóval bűnök működésének ad teret, hogy valóban nagy kérdéseim vannak időnkét Yahuwah felé. “Nem Te akartad, hogy idejöjjek? Nem Te adtad, a csodával határos módon ezt a munkahelyet, szolgálati területet? Mégis miért kell ilyen mértékű törvénytelenségeknek a tanúja és elszenvedője lennem?”
Ekkor érkezik el a pillanat, mikor jobb csendben maradni és nem harcolni a helyszínen és osztani az észt, beszélni arról, hogy mit hogyan kellene csinálni, mert a hívő, törvényt ismerő ember, sokat tudna tanítani az ilyenekről. Ha mégis ezt teszi, emberileg, akkor a bűnt nem csak tapasztalnia kell, hanem az összes átok is rázúdul, hisz a bűnös ember, saját kis kialakult világában, nem tűri, hogy a beosztott, az új, kioktassa arról, amihez végül semmi köze sincs. Jobb szótlanul tűrni egy ideig és imádkozni. Küldeni Yahuwah felé imáinkat, hogy jöjjön a felelet, illetve Yahuwah serege jöjjön szembe velünk, ahogy Jákobbal is szembejöttek, hogy Ő maga rendezze körülöttünk a dolgokat, Ő változtasson azon, amin kell, vagy akár bennünk rendezzen olyan dolgokat, mint pl. az elvárás, a jobban tudom mint ők, mert hívő vagyok, Yahuwah embere és egyéb gőgös elképzeléseket.
Jákob, a vagyonszerző
Yahuwah szintén álomban utasítja Jákobot arra, hogyan szerezze meg vagyonát a foltos és csíkos juhok és kecskék történetén keresztül.
Itt sem csalás történt, mivel maga Yahuwah adja az ötletet!
Itt azt látjuk, hogy már maga a Mindenható avatkozik bele abba az igazságtalanságba, amitől Jákob hosszú évek óta szenved. Miután Jákobnak látványosan elszaporodnak nyájai, Lábán haragra lobban. Ekkor Elohim szól neki is. Szól annak, akivel nem áll kapcsolatban, akivel nincs szövetsége, akivel nincs folyamatos beszélő viszonyban, sőt azzal, aki az ellenség uralma alatt áll. Arra kéri, hogy se jót se rosszat ne tegyen Jákobbal.
Érdekes, hogy miért nem tehet vele jót, hisz a jóban mi a rossz?
Az, ami a világ számára “jó”, Yahuwah számára talán épp a legrosszabb, rosszabb, mint maga a rossz. Jákob számára a legnagyobb átok mindezek után még az lett volna, ha adóssá válik egy olyan gerinctelen embernek, mint Lábán. Külön áldás, hogy ebből a helyzetből úgy jön ki Elohim embere, az ellenségtől úgy válik el, hogy semmi tartozása nincs irányába, sőt inkább az ellenség tartozik neki.
Nagyapja, Ábrahám is így vált el Szodoma királyától, mikor maga mondta ki (itt ráadásul konkrét utasítása nélkül), hogy semmit nem fogad el tőle, nehogy azt mondhassa, hogy nem Elohim-nak, hanem embernek köszönheti a vagyonát.
Néha számunkra is nagyon csábító, mikor egy hosszú rabság után, akár joggal elvárjuk, hogy valami kárpótlást kapjunk a gonosz ellenségtől. Ilyenkor jó tudni, hogy igazi kárpótlást, igazi áldást kizárólag az Örökkévaló Yahuwah-tól várhatunk. Lehet, hogy ez a kárpótlás mégis embertől származik valamilyen szinten, mint Jákob esetében a juhok és a kecskék, melyek mind Lábán meglevő állataitól születtek, azonban úgy rendezi Elohim a dolgokat, hogy nem a meglevőből, hanem annak különös felhasználása által, befektetve, lényegében a kamatot szedi le és adja át saját emberének. Egy olyan befektetés és kamat, amire eredeti tulajdonosa amúgy sem tett volna szert, így nem mondhatja, hogy kárt szenvedett ezért.
Megdöbbentő, hogy ennyi idő után még írni kell Jákob ártatlanságáról és szükséges rehabilitálni személyét szinte minden ember előtt.
Az Írás annyira egyértelmű, hogy el se tudom hinni, hogy több ezer éve, emberek száz milliói, akár nem zsidó, de még zsidó oldalon is, egy az egybe átvette az ezsau-i retorikát, miszerint Jákob összes búját-baját ellene fordítják vádként, csalónak, tolvajnak és hazudozónak titulálják! A történetet olvasva hogyan alakul ki bárkiben a csaló fogalma Jákobra nézve?
Jákob mindig is tiszta és becsületes szándékú volt.
Egy óriási hibája volt, talán őt jobban jellemezte, mint bármilyen más személyt a Bibliában: mélységesen emberi volt és gyakran követett el hibát, melyért igen súlyos árat fizetett.
Jákob hamis szövetsége
Ahogy apjánál és nagyapjánál is láthattuk, Jákob ugyanabba a hibába esik, mint ősei korábban.
Amikor már mindennek vége, mikor a szabadulás határán állnak, az idegen uralom alól való távozásának pillanata előtt néhány perccel, jön az ellenség, és ha már visszatartani nem tud, mert maga Yahuwah kényszeríti, megkörnyékez és fogást keres az emberi gyengeségben, félelmekben.
Nem tágít, jön, és ha már nem maradsz szolgája, legyen veled egyenrangú, kössél szövetséget vele. Sőt olyan szövetséget, hogy nem fogod megtámadni soha.
Ha az ellenséget nem tartom ellenségnek, akkor nem válok magam is azzá?
Legitimálom azt a bűnt, megtűröm, ami ellen nekem küzdenem kellene, Yahuwah akarata szerint? Ha megfogadom, hogy nem támadom meg, mi van, ha közben elfoglalja azt a területet, amit az Atya nekem ígért és nem távozik onnan?
Ismét Yahuwah szövetségébe ütköző hamis szövetség köttetett Jákob és Lábán között, ahogy Izsák, vagy Ábrahám és Abimélek között. Jákob, 20 éves szolgálat után, mikor apósa nem csak feleségeit, hanem fiait is sajátjának tekinti, már nagyon belefáradhatott a küzdelembe. Közben ott lobogott mindig is Ézsaú emléke, akivel tudta, hogy előbb utóbb szembesülnie kell, ráadásul bármikor életére törhetett volna. Beleesett egy hibába és nem küzdött a végsőkig.
Megtérésünk és újjászületésünk közötti időszakban, nekünk is vannak ehhez hasonló hamis szövetségkötéseink. A tudatlanság idejét azonban Yahuwah elnézi és kérhetjük, hogy kegyelmezzen és törje meg ezeket a kötelékeket és semmisítse meg azokat. Tegye semmissé és érvénytelenné őket, azért, hogy mehessünk az elrendelt utunkon tovább. Ne feledjük, hogy Jákob itt még nem volt Izráel.
Ráhel két arca
Ráhel szép arcú és szép alakú volt. Azonban Rebeka első megjelenésére visszaemlékezve, egészen másképp hangzik e-következő ősanyánkról való beszámoló. Rebekát egy idős szolga találta meg. Egy olyan ember, aki valószínűséggel, már nem úgy nézett a nőkre, mint egy fiatal facér férfi, amilyen ekkor Jákob volt.
Ábrahám szolgája szintén szépségről számol be, azonban ez a szépség egészen más jellegű lehetett. Magam is tapasztalom, ahogy idősödöm, hogy mennyire más szemmel nézem az ellenkező nemet és mennyire más lett a szépség fogalma bennem. Az öreg Eliézer nem volt már “érdekelt” a női szépségben, és bár
Rebeka biztosan nagyon szép volt fizikailag is, elsősorban jellemének szépsége volt szembetűnő.
Ráhelnél ilyen jellegű szépségről szósincsen.
A héber szövegben két különböző szó áll, amit a fordítók széppel oldottak meg mindkét esetben. Azonban a tov nem egyenlő a jafa-val. Ez utóbbi a külső szépségre utal, az első jelentése pedig az, hogy jó, jóságos.
Rebeka tov volt, Ráhel pedig jafa.
Ráhel, története végén, mielőtt otthagyná az atyai házat, magával viszi apja bálványait. Jákob megátkozza azt az embert, aki a szobrokat ellopta nem tudván, hogy szeretett felesége volt a vétkes. Jákob átka utol is éri feleségét, aki Benjámin születésébe belehal. Az úton halt meg és bár nem voltak túl messze a családi sírhelytől Makpéla barlangjától, ahol Ábrahám és Sára majd később pedig Izsák, Rebeka, Lea és maga Jákob földi maradványai is kerülnek, mégsem vitte oda eltemetni kedvenc hitvesét.
Ráhel elkövetett egy hibát. Nem előre, hanem hátratekintett, nem tisztult meg a múlttól, nem ragaszkodott kizárólag férje Elohim-jához. Azonban elhívását betöltötte, mert megszülte Józsefet és Benjámint, viszont nem láthatta fiait felnőni és betölteni saját feladatukat. Tudjuk azt is József későbbi álmából, hogy ő, mint a hold, leborult József előtt, pontosabban az előtt, akinek József előképe volt, azaz Yahushua HaMashiah előtt. József kijelentette nekünk, hogy a szellemvilágban Ráhel bálványait végül elhagyta és leborul az egyetlen Király előtt, így bejutott ő is oda, ahová mindannyian vágyunk haza-, vagy betérni. Mégis veszélyes egy olyan személyt túlértékelni, aki földi élete során nem mutatott túlságosan követendő példát az utódok számára.
Jákob után, ismét egy hamis kép, amit érdemes helyretenni. Jákobbal ellentétben, akit bemocskolnak, Ráhel személyét túlértékelik. Miért? Mert férfiak írják a történelmet, azok pedig mindig bedőlnek a női szépségnek. Egyébként is mit várjunk attól a zsidóságtól, aki méltó utódja Jákob ősatyánknak, aki elsőként veszítette el a fejét, amikor Rachel-t megpillantotta?
A zsidóság Ráhel sírját a mai napig tömegesen látogatja, lányaikat tízezrével nevezik el róla évente, miközben többségüknek semmi köze sincs hozzá, hacsak valaki nem származik Benjámintól vagy Efraim, iletve Manasszé-tól. Mégis alig, ha van zsidó, aki jelenleg teljes bizonyossággal ezt kijelenthetné.
Így valahogy a valódi ősanyánkkal kellene egy kicsit többet foglalkozni, azaz Leával.
Ezt a nevet viszont összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben említik, beszélnek róla, illetve adják leányaiknak.
Visszatérve Ráchel-hez, amint Mária (Mirjam) esetében egyes keresztény irányzatoknál, érdemes lenne minden túlértékelt személyt levenni talapzatáról és kellő megbecsüléssel méltó helyére tenni, nehogy félrevezetőek legyenek és emberi kultuszba torkolljon a tiszteletük.
